2017. augusztus 12., szombat

Aszfaltkréta


Amikor a gyerekeim kicsik voltak készítettünk aszfaltkrétát modellgipszből, melyet a jégkocka tartóval formáztunk meg. Rákerestem a mikéntjére és Csanavarázs segített a receptben.







Mi kell a kréta elkészítéséhez?
  • 5 adag tempera (attól függ, milyen színeket szeretnénk elérni)
  • gipsz
  • viaszpapír
Aszfaltkréta formához az alábbiak szükségesek:
  • csomagolópapír tekercs, papírtörlő tekercs vagy WC papír tekercs
  • uzsonnás zacskó
  • mosogatószer
  • szigetelőszalag
  • víz
Aszfaltkréta elkészítése:
Először vágjuk fel a tekercset, amit használni szeretnénk. A csomagolópapíré nagy, ezért 4 darabra is vághatjuk, a papírtörlő tekercsét 2 darabra vágjuk, a WC papíré pont jó méretű lesz.
Ezután a tekercseket béleljük ki viaszpapírral úgy, hogy a krétával majd a viaszos része érintkezzen. Vágjuk méretre. Zárjuk le a cső egyik végét szigetelőszalaggal.
Következő lépésünk, hogy egy tálba három evőkanál festéket teszünk. Szabadon variálhatóak a színek, nagyon változatos palettát készíthetünk el. Rózsaszín krétához két kanál piros és egy kanál fehér festéket teszünk bele. Bíbor színt úgy keverhetünk, hogy két kanál vöröshöz egy kanál feketét teszünk. Lilához egy kanál piros, egy kanál kék, egy kanál fehér festék kell. A lényeg, hogy addig keverjük a festéket, míg teljesen egyenletessé nem válik a szín.
Ha készen van a kívánt szín, keverjünk hozzá fél csésze vizet és 3/4 csésze gipszet. Jól elkeverve nagyon sűrű állagú lesz. Ha jól elkevertük, egy csepp mosogatószert is adjunk hozzá, hogy az eső lemossa a műveket (különben elég sokáig ott maradnának).
Mikor minden összetevőt jól elkevertünk, kanalazzuk az egészet egy uzsonnászacskóba, vágjuk ki az egyik végét, és így adagoljuk a viaszos belsejű tekercsekbe a kréta alapanyagát. Nem kell teljesen teletölteni, vigyázzunk, hogy ne tudjuk felborulni a tekercs.
Ezután 20-24 órát száradni hagyjuk a krétánkat. Amikor letelt az idő, levesszük a szigetelőszalagot a tekercs aljáról, kitoljuk a viaszpapíros hengerünket, és kicsomagoljuk.
Máris készen van az aszfaltkrétánk! 🙂

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése