Szerte a világon különböző történetek, babonák és szokások fűződnek a december 13-i dátumhoz. A svéd Luca-napi ünneplés, a "fény ünnepe" például minden bizonnyal a régi pogány fényünnep folytatása. Lux latinul fényt jelent, így kerülhetett az ünnep éppen Luca napjára, a IV. századi mártírnő ünnepére.
Szent Lucia ugyanis a katolikus egyház egyik szentje. A legenda szerint az ókereszény időkben előkelő szicíliai családban született. A fiatal szűzleány egy alkalommal Szent Ágota sírjánál segítségért imádkozott súlyos beteg édesanyja gyógyulásáért. Eközben elaludt, s álmot látott, aminek hatására elhatározta, hogy Jézus menyasszonya lesz. Édesanyja valóban meggyógyult, de a család nem fogadta el a fiatal lány szándékát, és pogány vőlegényhez akarta őt kényszeríteni. Miután Lucia nem tágított elhatározásától, elítélték. Igás állatokkal akartak keresztülhajtani az engedetlen lány lekötözött testén, de az állatok megtorpantak előtte. Így végül megégették Luciát, bár a legenda szerint csak azután halt meg, hogy befejezte imáját.
Decemberben a zsidó családok ilyenkor ünneplik a Hanukát. Nyolc napon keresztül minden nap meggyújtanak egy újabb gyertyát a nyolcágú gyertyatartón. Ezzel ünnelik meg, hogy Makkabeus Júdás kr. e. 169-ben visszahódította Jeruzsálemet, aminek során a templomban talált apró fiolányi olaj csodás módon nyolc napig egyfolytában égett.
Nálunk, és a szomszédos országok néphitében Luca alakja furcsa kettősségben jelenik meg. Őt vádolták a legfőbb boszorkányságokért, de számos olyan jóslás és babonaság is létezik, amely nem rontó szándékról tanúskodik. Ilyen ártatlan jóslás a gombócfőzéses jóslás, ahol a gombócokba férfineveket rejtettek, és így próbálták megtudni a lányok jövendőbelijének nevét.
Luca a baromfiállomány védőszentje is, ezért ilyenkor szokták a tyúkokat "megpiszkálni", hogy jól tojjanak az elkövetkezendő esztendőben, valamint ilyenkor - bizony-bizony, kivételesen - hasznos volt a szomszédtól való lopás.
A legnevezetesebb népi szokás azonban mégis Luca székének faragása volt. Ennek öt egyenő szárú háromszögből formált csillag volt az alakja. Készítője Luca napjától kezdve minden nap faragott rajta egy kicsit, csak karácsony estéjére volt szabad elkészülni vele. Ezért terjedt el a mondás: Lassan készül, mint a Luca széke. A hagyomány szerint többnyire kilencféle fából állították össze: akác-, boróka-, cser-, jávor-, jegenyefenyő-, kökény-, körte-, rózsa- és somfából. A szék azt a "nemes célt" szolgálta, hogy segítségével tulajdonosa felismerje a falu boszkonyáit. Ugyanis, ha magával vitte az éjféli misére és ott ráállt, nyomban meglátta, ki a boszorkány, mert az illető ilyenkor szarvat hordott. A hiedelem szerint a leleplezés után azonban a kíváncsiskodó jól tette, ha gyorsan szaladt haza ahogy csak a lába bírta, különben széttépték a boszorkányok. Ez azonban csak akkor sikerülhetett neki, ha az úton hazafelé szüntelenül maga után szórta a mákot, mert azt a boszorkányok kötelesek voltak felszedni, s így nem érhették utol. Miután hazaért, a Luca-széket el kellett égetni.
Szokás volt még tizenkét hagymarészbe egy-egy csipet sót tenni. Abból, hogy nedves vagy száraz lesz-e a só, következtetni lehetett a rákövetkezõ év hónapjainak esős, illetve száraz idõjárására.
A jövendőbeli foglalkozásának megjósolására is volt erre a napra való jóslat. Olvasztott ólmot kellett kanálból hideg vízbe csorgatni, s némi fantáziával kitalálni, mit formáz az.
A víz állítólag a leendő szerelmes képét is megmutatja ezen a napon. A szegedi tájon ezért volt szokása a lányoknak december 13-án halat enni, nem inni rá, hanem a kútba nézni, ahol a víztükörben az eljövendő társ képét látták.
Luca napi szokás volt az is, hogy egy cserépbe búzát vetettek, hogy karácsonyra kikeljen. Akkor a karácsonyfa alá tették, mint az élet jelképét. Ha karácsonyig minden elvetett szem kikelt, akkor a következő évben bőséges termésre lehetett számítani.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése