2014. szeptember 30., kedd

Festés az üvegre

Bevittem a munkahelyemre a festett faleveleket.
Előkerült a tavalyi süni is, ő is felkerült az ajtóra.
Meli azt mondta, maradjanak fent a pillangók, de kellene egy fa.
Bevittem hát temperát és egy szivacs segítségével felfestetem egy fát.
Szerintem tök jó lett.

Mindenkit szeretnék bátorítani arra, hogy merjetek temperával festeni az üvegre.
Egyszerű felfesteni vele a mintát, ne rémüljünk meg attól, hogy látszanak a vonalak.
Amikor nincs szükség már a mintára, akkor egy nedves szivaccsal fellazítjuk a festéket, a nagyját letöröljük vagy áttöröljük papírtörlővel, majd a hagyományos módon lehet megtisztítani az üveget.


2014. szeptember 29., hétfő

Gesztenye vagy béka ?

A gesztenyéből idén ez a hmmmm... béka? készült...


2014. szeptember 28., vasárnap

Levelek flakonból

Arra gondoltam, ha készültek pillangók PET palackból, miért ne készülhetnének levelek is....

A gondolatot tett követte...

A flakon oldalát felvágtam.
Az így kapott lapot félbehajtottam úgy, hogy a külseje legyen a hajtáson belül.
(Így lesz íve a levélnek)

Így kivágtam belőle mindenféle formát, majd egy edénybe decoupage ragasztót öntöttem, mellé festékeket nyomtam és így (keverés nélkül) felvittem a kivágott levélre.

Néhány órát szárad és mehet is dekorációként a kívánt helyre.
Valószínűleg a munkahelyemen lesz....

2014. szeptember 27., szombat

Tojástartó sün

Nagyszerű sünt találtam a neten !!!
Tojástartóból van.
A test valamiféle papírral kitömött papírzacskó, aminek a hegyére egy tojástartó csúcsa van rögzítve.
Ezután a tojástartó kinyitott és felcikkelyezett részei vannak rögzítve pikkelyszerűen egymás alá, így alakul ki a sün tüskés formája,

Szerintem óriási ötlet!

2014. szeptember 26., péntek

Őszi dekor papírból



Z-né Ibolyánál találtam ezt a helyes őszi hajtogatást.
A gesztenyét akár kisebbek is meghajtogathatják, 
a levelet nagyobbaknak ajánlom. 


2014. szeptember 25., csütörtök

Pulcsiujjból báb

A már kidobandó pulcsi ujját megmenthetjük, pontosabban felhasználhatjuk, ha bábot készítünk belőle. 
A levágott ujjon két lyukat kell ejtenünk az ujjainknak, a végére pedigpapírból készítsünk a karakterünknek fejet, arcot.

Itt jegyzem meg, a helyes bábtartás a következő:
Kisujj a báb egyik keze
Hüvelykujj a másik keze
Mutatóujj a feje
A gyűrűs és középső ujj belül a tenyér felé hajlik, így lesz "teste", ha úgy tetszik "hasa" a bábnak.  

2014. szeptember 24., szerda

Termésekből dísz


 Ha jól  körülnézünk őszi sétánk közben, találhatunk egy csomó érdekes termést, levelet.

Ugyanakkor őszi hangulathoz akár a konyhánkban található dolgokból is készíthetünk dekorációt.

Íme erre egy példa.
Egy papír alapra ragasztottak fel tökmagot, melynek a közepe színes bors.
  



2014. szeptember 23., kedd

Őszi tálka gyerekekkel

Meaningfulmama tök jó őszi tálat készített a gyerekekkel só-liszt gyurmából.

Szedtek szép nagy levelet.
A kinyújtott só-liszt gyurmába jól belenyomták a levelet, hogy az erezete belerajzolódjon.

Körülvágták a levél szélét, majd egy felfordított tálra fektetve megszárították.
Ezután jöhetett a festés, őszi színekkel, végül a lakk.

Tarthatunk benne kulcsot, telefont, de akár az étkezőasztalra is felkerülhet gyümölcsöt. 

2014. szeptember 22., hétfő

Póló dekorálása maradék filcből

Egy kevés maradék filc + egy jó ötlet  =
                   egyedi póló

Első körben tervezzünk mintát!
A maradék filcből vágjuk ki a kívánt színből a mintákat.
Varrjuk fel géppel, vagy öltsük rá kézzel a pólóra és már be is zsebelhetjük a szomszédok, kollegák ámulatát. :)

2014. szeptember 21., vasárnap

Papírhenger képkeret - újra

Ismét mutatok egy keretet, ami szintén wc papír hengeréből készült.
Egy kis tekergetés, egy kis ragasztás és szinte műalkotás születhet belőle.

2014. szeptember 20., szombat

Nyári emlékből szalvéta gyűrű

A nyaraláskor szedett kagylóknak nem kell a fiókban heverniük, készítsünk belőlük szalvéta gyűrűt. 

Valamilyen henger alapra (akár wc papír henger is lehet) tekerjünk / ragasszunk fel valamilyen dekor anyagot, zsinórt és erre ragasszuk fel a kagylókat.

Nem kell dicsekednünk a nyaralással, a vendég fogja megkérdezni: hol jártatok?

2014. szeptember 19., péntek

Nyári emlékből virág

Nyári emlékből virág....

melyhez szükségünk van kellő mennyiségű kagylóra, ragasztópisztolyra, és nem kevés türelemre.

De megéri a fáradtságot, mert nagyon szép!

2014. szeptember 18., csütörtök

Takaró a kedvenc pólókból

Talán nálatok is vannak olyan ruhadarabok, amit már nem hord ugyan senki, de "érzelmi"okokból nem dobjuk ki, hanem pakolásszuk évről évre.
Íme egy ötlet, hogyan hasznosítsuk úgy, hogy meg is maradjon és értelme is legyen.
Készüljön a pólókból takaró.
A póló feliratát vágjuk ki (ráhagyással, mert a varráshoz szükség lesz rá) , a négyzeteket rendezzük el a kívánt méretre.Ha tetszik, varrjuk össze őket.
Szükség lesz egy azonos méretű textilre, ez lesz a takaró hátulja, és egy szegőszalagra.
Gyorsan elkészül és még pasinak is jó ajándék.
(feltéve, ha beleegyezett, hogy a pólóit felszabdaljuk!! )

2014. szeptember 17., szerda

Álomcsapda hulladékból

Ezt az álomcsapdát is a DaVinci Learning-en láttam.
Az alapja egy doboz, aminek van teteje és egy zöldséges vagy gyümölcsös háló.
A doboz lehet vajas, mascarpone-s, ricottás, ...
A doboz tetejének ki kell vágni a közepét.
A doboz alját is meg kell csonkítani, de figyelni kell á, hogy a maradék összeillesztve továbbra is záródjon.
A kettő összeillesztése előtt bele kell tenni a hálót, úgy, hogy a fém záróelem középre kerüljön. Ha összeillesztettük a tetőt az aljával, kicsit még lehet igazítani a hálón.
Ezután egy szalaggal dekoráltam a szélét, ezzel rögzítettem is a keretet a hálóhoz.
Erre már csak dekor elem kerül, ami lehet toll vagy más egyéb.
Nekem fülbevaló és nyaklánc díszíti.





2014. szeptember 16., kedd

Gyöngyszövés 2

Megmutattam a lányomnak egyszer a gyöngyszövést.
Ő ezt a karkötőt alkotta.Mindkét oldalról jól mutat, de persze a minta miatt csak az egyik oldalról "olvasható"


2014. szeptember 15., hétfő

Gyöngyszövés 1.

Még talán Boza tanárnő mutatta meg ezt a technikát a középiskolában. Na ez sem ma volt.
Kell egy keret. Ez lehet akár egy képkeret (vagy papírkeret) is. Akkora kell, amekkora alkotást akarunk készíteni.
Erre a keretre fel kell feszítenünk a szálakat, mint egy szövő keretre.
Minden szál közé kerül egy-egy gyöngy, ez lesz a szélessége.
Egy szálat csomózzunk a szélső szálra.Vegyünk fel a tűre annyi gyöngyöt, ahány "szál-közünk" van.
Ezt fektessük rá a tartó szálakra keresztben, kicsit nyomjuk lefelé a gyöngyöket, majd alulról fűzzük vissza a tűt a gyöngyökön úgy, hogy "átölelje", áthurkolja a szélső szálat.
Ez valahogy úgy fog kinézni, hogy a gyöngyöket egyik irányból a tartó szálaktartják, amásik irányból a keresztbe fűzött szálak "ölelik" át.  

2014. szeptember 14., vasárnap

Kaspó PET palackból

Névnapi ajándék ez (nem tőlem :( ), hanem Erikától. Erika is igen kreatív, de sajnos keveset mutat meg.

PET palack alját vágta le úgy, hogy maradjon két kis "fülecske".
Befestette fehérre, majd arcot rajzolt rá.
Ezután egy kis föld, egy jópofa növény és kész az ajándék.

2014. szeptember 13., szombat

Quilling virág

Quilling technikával készült ez a virág.
A készen kapható papírcsíkokból elkészültek a szirmok és a közepe. Ezek össze lettek ragasztva.
A közepébe bele lett szúrva egy darab hurkapálca, aminek a szára is végig lett tekerve zölddel.Ezután már csak egy levélke kellett hozzá.







2014. szeptember 12., péntek

Kerítés hímzés

Ha lenne ilyen kerítésem...
                              ....akkor ilyen kerítésem lenne...
Londonban egy művész házaspár dekorálja így a kerítéseket.

De miért ne készíthetnénk mi is hasonlókat Magyarországon?

Kell egy jó keresztszemes minta és azt "varrjuk fel" a kerítésre.

2014. szeptember 11., csütörtök

Drót ékszer

Egyszerűnek tűnő ékszert találtam egy oldalon. Korábban egyszerűt akartam írni, de úgy érzem, kis kitartás kell az elkészítéséhez.
Vastagabb alumínium drót kell hozzá a formához, amit ékszerdróttal tekerünk körbe, és ezzel rögzítjük a gyöngyöket is a vastagabb drót adta mintához..

2014. szeptember 10., szerda

Titkos tároló

Megint egy nagyszerű ötlet a titkok, értékek tárolására.

Akár egy fém sütis dobozból is elkészíthetjük.
A dobozt fessük a kívánt színre.
Applikáljunk a tetejére egy számlapot, a közepébe egy óra szerkezetet.
A doboz belsejét kibélelhetjük, vagy bepolcozhatjuk attól függően mit akarunk benne tartani.
Mehet a falra és kész is a titkos tárolónk. 

2014. szeptember 9., kedd

Tanítsuk - árnyék

Igaz, hogy ősz van, de még sokszor süt a nap, így játsszunk együtt a fénnyel és az árnyékkal.

Rajzoljuk körül a kertünkben, a játszótéren található fa, ház, mászóka árnyékát táblakrétával.

Ezen a rajzon megfigyelhetjük hogyan mozog "odébb" az árnyék.
Beszélgethetünk a Nap mozgásáról, az égtájakról,az ókori napórákról,....

2014. szeptember 8., hétfő

Jegyzetfüzet színmintából

Korábban színmintából könyvjelzőt mutattam.
Most mutatok egy apró jegyzetfüzetet.
Nem csak a kicsik, a nagyok is kedvelik az ilyen apró dolgokat.
A színminta méretének megfelelően papírcsíkokat vágtam, majd a félbehajtott színmintával összefűztem. Ha van valakinek nagy tűzőgépe, azzal is megoldhatja, de akár tűvel és cérnával is össze lehet ölteni.
Kis helyen is elfér, akár a diákigazolvány közelében mindig kéznél lesz egy jegyzetfüzet.

2014. szeptember 7., vasárnap

Ágy szélére, varrógépre zsebes tároló


Különféle zsebes tárolókat készíthet, akinek van egy kis tehetsége a varráshoz. A tárolók felhasználása igen széleskörű. Lehet a gyerekágy szélén könyvet és plüssöket tartani benne, a varrógépnél is hasznos, de lehet a kreatív sarokban rendszerezőnek is használni. 


 

Bögre ajándékba

Elhagyott minket egy kollegánk a szebb jövő reményében. Nagyon sajnáljuk (de drukkolunk neki)

Búcsúajándékba egy bögrét készítettünk neki, amiről használat közben eszébe juthatunk.
Nem biztos, hogy a legszebb,
nem biztos, hogy a legértékesebb,

de szívvel készült. 
Adri! Sok sikert neked a jövőben!

Kellett hozzá egy bögre, amit porcelán filccel megrajzoltunk.
A használati utasítás szerint 175 fokos sütőben töltött 40 percet.
Így már mosogatógépben is fürödhet.



2014. szeptember 6., szombat

Pólófestés egyszerűen

A legegyszerűbb pólófestés a pacsmagolás.
De most egy másik legegyszerűbb festéstmutatok.
Ha a tenyerünket festjük be a festékkel, majd a tenyerünket jól rányomjuk a textilre.

Azért ha tini van a családban, akkor figyeljünk rá, hova tesszük fel a tenyérlenyomatot, mert esetleg a fiúk "kihívásnak" tekintik, hogy a lányon lányon lévő póló mintájára rátegye a kezét.
.........    :)


2014. szeptember 5., péntek

Kulcsból nyaklánc

  
Gondolom nálatok is hevernek itt-ott kulcsok, melyekről már senki nem tudja, mit nyithattak valaha.
De lehetenek oylan kulcsok, melyekhez érzelmi szálak fűznek (pl. pécsi lakatfalnál van a zárja)
Ezeket a  kulcsokat kis átalakítással ékszerré varázsolhatjuk.
Szükséges hozzá egy medálkapocs (vagy nem tudom mi a neve), amit a lyukon kell összenyomni, így fityegni fog a "medálunk"

Ezután dekoráljuk kedvünkre gyönggyel, flitterrel, glitterrel, strasszal, ....

2014. szeptember 4., csütörtök

Lábtörlő a megunt építőkockákból

A felcseperedő gyerekektől maradnak játékok, melyeket vagy elajándékozunk, vagy kidobunk, esetleg őrizgetjük az "unokáknak".
Íme egy ötlet, mihez kezdjünk a fa építővel.
 (Persze fakocka hiány esetén deszkából, egyéb faanyagból is készülhet)

Szerintem menetes szár kell hozzá.
A lefestett fa elemeket rakjuk ki, mérjük le.
Fúrjunk lukakat rá.
Két megoldás van, az egyik, hogy a menetes szárat is a kívánt méretre kell vágni.
Ekkor ügyeljünk rá, hogy a menet ne roncsolódjon, és ne maradjon sorjás.
A másik megoldás, hogy felfűzzük a szárra az elemeket, anyával rögzítjük majd levágjuk.  

2014. szeptember 3., szerda

Játék a levelekkel

Itt van az ősz, itt van újra ...
Itt az idő, leveleket, terméseket szedni, hogy azokat is felhasználjuk a játékra.

Gyűjtsünk leveleket, virágokat, szirmokat, terméseket.
(Közben beszélgessünk, verseljünk, énekeljünk)

A begyűjtött levelekből, termésekből alkossunk képet!

2014. szeptember 2., kedd

Tetovált kezek

Nagy divat a tetoválás.  A gyerekek is látják a felnőtteken.
Felmerül bennük, hogy ők is akarnak. (ahogy minden másban is a felnőtteket utánozzák)
Ilyenkor általában a szülő tiltakozik.

De mi lenne, ha megrajzolná a gyerek a saját tetkóját???

Rajzoljuk körül a kezét, majd fessen rá kedve szerint mintákat.
Akár több kézen is gyakorolhat. :)   

2014. szeptember 1., hétfő

Szivárványos karcolatok

Nekem a rajztanárom mutatta ezt a technikát annak idején.
A lapot színes festékkel meg kell alapozni.
Ha megszáradt kenjünk rá borotvahabot. (feltételezem a szappan hab is jó lehet)
A lényeg, hogy legyen egy kis "magassága".
Ez ugyan csak 1-2 mm, de elég lesz. 
Ha ez is megszáradt, mehet rá a fekete festék.

Erre karcoljuk fel a képet!
Látványos eredmények születnek.