2013. január 31., csütörtök

Mini fotóalbum / 3D-s dekoráció

Nagyon tetszik ez az ötlet is.
Mini fotóalbum, de lehetne 3D-s dísznek nevezni, ti hívhatjátok akárhogy.:)




Az elkészítése sem tűnik ördöngösségnek.
Szív formát vágunk ki kartonból, vagy akár vékonyabb hullámpapírból.
Szerintem a bonbon-os doboz is megteszi, a színe szinte mindegy, mert úgyis rákerülnek apróságok.

A kivágott szíveket félbehajtva összeillesztjük, összeragasztjuk.
Keresünk neki valami tartót, amibe bele lehet szúrni. Nekem a "tüske" építő jut eszembe erről a talpról. :)
A lapokat dekorálhatjuk fényképekkel, közös emlékekkel (pl. belépő vagy mozijegy), apró gondolatokkal, "érzésekkel", szalagokkal.

     
   HA fiúnak készül pl. Valentin napra, gondoljunk rá, hogy ne vigyük túlzásba a "csicsázást".
Ha barátnőnek vagy anyának készül, akkor mehet rá csillám, flitter,... stb.


Ha maradt korábbról táblafestékünk, akkor azzal is megbolondíthatjuk az ajándékunkat :)


2013. január 30., szerda

Tanítsuk a gyereket... Növény és víz

A növények és a víz...

Vegyünk egyforma fehér virágokat.
Valamilyen kémcsőbe (kis üvegbe) tegyünk vizet, amit különfélére színezünk.
A színező anyag lehet élelmiszerfesték vagy tinta.
A látványossághoz fontos, hogy aránylag rövid legyen a növény szára, valamint az is, hogy elég sötét legyen a víz színe.

Akár néhány órán belül látható lesz a "varázslat"

Ezután beszélgethetünk a növények vízszükségletéről, vízfelhasználásáról.  :)

2013. január 29., kedd

Színes krétáról álmodtam...


Mert unalmas az egyszínű kréta és mert annyi maradék kréta van egy gyerek mellett...
Nos a zsírkréták vagy viaszkréták felhasználására találtam egy jópofa ötletet. 

A maradék/törött krétákat apró formákba szórjuk, és előmelegített sütőben 230 fokon 15 percig melegítjük. A formában hagyjuk kihűlni.
Ezzel a krétával sokkal színesebb lesz a világ. :)




Az ilyen kréta alkalmas lehet gyerekbulik "búcsú ajándékaként", de akár csoport vagy osztálytársaknak valentin napra is.

Óvó nénik, figyelem! 
El tudom képzelni ovisballagáson a tarisznyában is :)

2013. január 28., hétfő

Tea - szeretettel


Mint azt korábban írtam, a férfiak többsége nem szereti a "rózsaszín és habos álmokat".
Ők túl érzelgősnek találják azt, ami a nőknek romantikus, hiába tesszük tele a szobát szivecskékkel, ők ezt leginkább "sok(k)"-nak fogják érezni. Sokan közülük a Valentin napot is csak azért tartják, mert ezzel a szeretett nőnek örömet okoznak.  



Ha mi is szeretnénk ŐT meglepni, itt az ideális ajándék. SK teafilter




Az enyém kávéfilterből készült.
Nagyobbat is csináltam a darabos gyümölcsteához, és kisebbeket a "finomított" teához.









2013. január 27., vasárnap

Papírból sakk

Papírból sakk??? Hogyan?
Mutatom...
Korábban mutattam hogyan lehet tekerni papírból karácsonyfadíszt.





Találtam egy ötletet, hogyan készítsünk otthon sakkot maradék papírból vagy hullámpapírból...
Ha a sakk figurák készen vannak, már a doboz elkészítése sem jelenthet akadályt. .


2013. január 26., szombat

Farsangi arcfestés



Hiába van kész a jelmez, sokszor hiányzik az arc...
Ezt a nagyon helyes kutyus arcot találtam a neten :) 
Itt még van egy csomó arc, gyereknek, felnőttnek.

Sajnos a leírás hiányzik, ezért csatolok egy régi újságból néhány képet, ahol a lépések is megvannak.










Felnőtteknek "szörnyűbb" arc is jöhet.  :)
És ez is csak smink....

2013. január 25., péntek

3D-s képeslap - nem csak szerelmeseknek




Ezt a képeslapot inkább nagy gyerekeknek, vagy felnőtteknek ajánlanám elkészíteni.
Nem túl bonyolult, de annál mutatósabb.
Egy jó sablon alapján egy sniccer segítségével gyorsan elkészülhetünk vele.

Nem csak Valentin napra lehet adni, de kedves megepetés anyák napjára, szülinapra, esetleg esküvőre.
Még a ma oly' divatos ballagási pénzt is adhatjuk ezzel.  



2013. január 24., csütörtök

Tanítsuk a gyereket! - növény fényigénye

Ha már ez egyszerű csíráztatáson túl vagyunk, nézzünk egy újabb kísérletet.
A növényeknek fényre van szükségük, ezért a fény felé nőnek.
Ehhez a kísérlethez egy bármilyen doboz megteszi, amibe "akadályokat" építünk a fény felé.
Néhány nap múlva látható az eredmény.

2013. január 23., szerda

Méhecske és Boszorkány

A boszi nekem kicsit elcsépelt, de a gyerekeknél örök klasszikus, a felnőtteknél pedig az "aránylag" egyszerű kategória. 


Viszont a Zümi tetszik. Jópofa és nem is sűrűn fordul elő. :)  
Ugyan nem a legegyszerűbb jelmez, de nem kivitelezhetetlen :)

 


    

SK ajándék ékszer - férfinak

Akár karácsonyra, akár Valentin napra készülünk, figyelembe kell venni, hogy a férfiak nem annyira romantikusok, inkább praktikusok. Ez azt jelenti, hogy egy jól használható és kevésbé "csiricsáré" ajándéknak tudnak igazán örülni. Épp ezért kevés kézzel készült ajándék a nekik való ajándék.

Viszont jópofa és mutatós karkötőket ajánlanak a
ezen az oldalon.












Hasonló "ékszert" lehet házilag is készíteni.
Mens Leather Bracelet - Steel Hex Nuts - Fathers Day Gift - Adjustable Cuff - Black Leather - Mens Jewelry - Unisex - Men'sSzükség van hozzá anyacsavarra (vagy egyéb alkatrészre), drótra, kapocsra, bőrszálra.

Unisex Macrame Hemp and Hex Nut Bracelet, adjustable size, black



A mi családunkban a lányok makramé fonással készítettek hasonló karkötőt a pasiknak, némi fém felhasználásával.(sajnos kép akkoriban erről nem készült)





2013. január 22., kedd

Könyvjelző

Annyira egyszerű - és nagyszerű, hogy leírást nem is igényel.

Egy "nehezebb" (pl.bársony) szalag, két szalagvég (kreatívból) és valami fityegő.
Ennyi. :)


A szalagvég helyett visszahajthatjuk a szalagot és rávarrhatjuk a díszt.

Azért ha ajándékba készül, mindenképpen gondoljuk át, hogy az ajándékozott milyen nemű, korú, "stílusú" és mit olvas.
Ehhez igazítsuk a könyvjelzőnket...










2013. január 21., hétfő

Esküvőre párna

Vagy Valentin napra.

Lassan kezdődik az "esküvő szezon", töprenghetünk, mit kapjon az ifjú pár.


Nagyon egyszerű és akár ajándéknak is megfelel a párna.
Csak két profilból készült fénykép kell hozzá, ha saját részre készül pl.valentin napra, akkor rólunk egyéb alkalomnál a megajándékozottakról .


A képeket színes textilből kivágjuk, egy egyszerű párnára felvarrjuk, vagy felragasztjuk és kész.

Ha textilt festeni jobban szeretünk,
akkor festéssel is készülhet a két arc.

Figyeljünk rá, hogy vagy egymás felé nézzenek az arcok, vagy a párna mindkét oldalára kerüljenek fel.

Ha mindkét oldalra feltesszük a fejeket, akkor jelzésként is használhatjuk az aktuális érzelmeink szerint :)
  


2013. január 20., vasárnap

Tanítsuk a gyereket! - csíráztatás

Az óvodákban és iskolákban mindig babot csíráztatnak. Gondolom azért, mert aránylag gyors és jól látható az eredmény.
Azt hiszem erre alkalmas akár a krumpli is, de ha hasznosat is akarunk, akkor biomagokat kell venni, mert azt meg is lehet enni. A legkarakteresebb talán a bio-retekmag.
A csiráztatásból nem szoktunk nagy hajcihőt csinálni. Vagy egy hungarocell tálcát lyukasztgatunk ki, vagy egy befőttes üveget fedünk le gézzel, és így féloldalasan tároljuk.
  

2013. január 19., szombat

Szeretettel - egy kis gesztus

Mert néha egy apró dolog is széppé teheti a napot.... :)

Ha a kedvesünk, gyermekünk vagy édesanyánk teája, kávéja mellé az adott napon (legyen Valentin, Anyák napja, szülinap vagy "csak egy hétfő")
ilyen cukrot kínálunk,
bizony mosolyt csalhatunk az arcára. 

Minden élelmiszerboltban kapható a tortadíszítő szívecske.
Ha a kockacukrot félig csokiba mártjuk és egy kis szívvel feldobjuk.... kész a meglepi.



Hasonló elven működik a másik ötlet is ,
de itt még egy (gondolom élelmiszerkehez használható) dekortoll is segített az alkotásban.

Mindenképpen átgondolandó, mihez adjuk (ha nem csak dekoráció ), mert nem mindenki szereti a csokis teát... 
:)  





2013. január 18., péntek

Tanítsuk a gyereket! - tavasz bármikor

Hogyan csinálhatunk bármikor tavaszt a lakásban? 
Hogyan csaphatjuk be a növényeket?

Az első fagy után a levágott ág ha melegben van és vizet kap, kitavaszodik. Azaz ha a lakásban egy vázában elhelyezzük, kirügyezik, kivirágzik. 
Ha még nem volt fagy, akkor is becsaphatjuk a növényt, úgy, hogy a levágott ágat egy napra a fagyasztóba tesszük.

Nagyon hangulatos tavaszi dekorációja lehet a szomorkás téli napoknak és így a gyerkőc is megtanulhatja, hogy a tél (hideg) nélkül nem lenne a hazai éghajlaton tavasz a növényeknek.   

2013. január 17., csütörtök

Álarc farsangra

Akár papírból is készülhet.
A legegyszerűbb forma a "nyolcas" vagy "végtelen" jel, aminek a közepe a szem helye.
Dekorálható mindennel, ami otthon található, flitterrel, glitterrel, festékkel, gyönggyel...

De akár fonallal, kagylóval, gombbal, tésztával, szívószállal, falevéllel.... .
 Többféle forma létezik, csak keresni kell... Meg persze találni :).
Pl.itt , és itt

A farsangi jelmezhez, öltözékhez tervezhetünk textil álarcot is.